Egy eset két kártérítés

by admin
kártérítés

kártérítés

A közlekedés legyen az földi, vízi vagy levegőben történő mindig kockázattal jár. Mivel a mi családunk leginkább autóval közlekedik a közúti balesetek azok, amelyek a legnagyobb mértékben érinthetnek minket. Szerencsére egészen tavalyig nem történt nagyobb baj velünk az utakon. Kisebb koccanások ugyan adódtak, de ezek csak könnyen és gyorsan javítható hibákat okoztak a családi autónkon. A múlt évben azonban sajnos egy nagyobb baleset ért minket. A családból ketten utaztunk a kedvenc egyterűnkben amikor vétlenként kerültünk igen nagy bajba. Mindketten megsérültünk és az autónk is totálkáros lett. Örültünk, hogy maradandó sérülés nélkül vészeltük át az esetet, de azért mindkettőnk felépülése hosszú volt . Természetesnek vettük, hogy a vétkes autós megtéríti majd minden kárunkat, de először csalódnunk kellett. Végül az egy balesetből két kártérítést is kaptunk. Mindkettőnk igényét sikerült érvényesíteni, de ehhez kellett egy szakértői csapat akik kiálltak mellettünk, akik kártérítési ügyekre specializálódtak és akik tejes mellszélességgel kiálltak mellettünk.


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Copyright 2024 dobdepo | Powered by WordPress